Ötvennégy- Majmócák Tangerangban

Utoljára kedden írtam egy gyors összegzést, ne haragudjatok, de semmi erőm se volt írni, meg hát az utazásra készültem. Kedden egész nap repülőket nézegettünk, még az úti cél sem volt biztos. A legközelebbi országba akartam menni, mert egyedül mégse repülnék Kínáig vagy Japánig. Rick szerint Thaiföldre is mehettem volna, a Bangkoki reptéren eltöltöttem 2 órát, utána 2 óra Kuala Lumpurig, majd KL után ismét 2 óra Jakartáig, ami mondjuk egyedül nem olyan nagy kaland. Végül Szingapúrra esett a választás, Rick előző héten járt már ott a Kitas miatt, így könnyen elmagyarázott nekem mindent. Persze ettől függetlenül mégis elég savanyú szájízzel vágtam bele, de erről egy külön posztban majd írok. Miután egész nap keresgéltünk és szervezkedtünk, nem volt már kedvünk taxiba ülni és kajálni valahol. Én legszívesebben az otthoni kajálást választottam volna, a tűzhely és a konyhai eszközök hiánya miatt azonban ez még mindig nem megy. Így Rick elvitt engem a szállodánk melletti étterembe, amiről már nagyon sokat mesélt, de évfordulón vagy Valentin-napon sohasem jutottunk le. Mindig az egyik legjobb étteremként definiálta, viszont mivel egy nyitott helyről van szó, az eső utáni időszak elviselhetetlen a szúnyogok miatt. Ráadásul a folyó mellett helyezkedik el, így még több élősködő támad meg minket. Aznap este azonban azt választottuk, mert mégis mozduljunk már ki és ez nincs is messze. Istana Nelayan a hely neve, és bár a szúnyogok miatt elég necces az esti romantikázós-gyertyafényes vacsora, mégis szuper estét töltöttünk el ott. Pici, pálmalevelekkel borított cölöpös teraszokon voltak az asztalok, mellettünk pálmafák és fáklyák voltak. Rick már többször is evett itt, tartott tőle azonban, hogy nekem nem fog tetszeni. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett, legalábbis nem tudok megszokni, hogy a pincérek addig álldogálnak mellettünk, amíg nem rendelünk. Bevallom, hogy engem ez feszélyezett, próbáltam haladni az étlappal, de annyi minden tetszett, na meg itt azért rendesen át kell tanulmányoznom, mert olyan dolgokat hoznak ki az asztalhoz, ha nem figyelünk. Egyrészt azért, mert kínai ételek, de tenger gyümölcsei, indonéz kaják, amerikai kaják, béka, bogarak és ilyen apróságok is helyet kaptak az étlapon. Végül feketeborsos-brokkolis marhahúst ettem, Rick pedig tengergyümölcsei nasit. Egyébként utál mindenféle halas dolgot, kérte is, hogy ne tegyenek semmi herkentyűt a rizshez, na ezeknek az indonézeknek magyarázhatsz… Egyébként elég hamar el is készült az étel, ami olyan forró volt, hogy a nyelvem fel is hólyagzott tőle. Bár mondtam a pincérnek, hogy tidak panas, ami azt jelenti, hogy ne legyen forró..Ez csak a hőmérsékletet jelenti, én azt akartam mondani, hogy :tidak pedas, azaz ne legyen csípős. Angolul tanulok indonézül, így a hot nekem forrót is és csípőset is jelent. Néha vannak ilyen hibáim, de legalább próbálkozok. Ebbe az étterembe egyébként Kuala Lumpur óta el szeretnék menni, KL-ban találkoztam majmokkal, azóta újabbakkal is szeretnék összefutni. Eredetileg Balin terveztük a „találkozót”, de Bali még remélhetőleg a helyén marad, legalábbis addig, amíg a kedves barátomnak végre akar egy kis ideje. Az éttermi majmócák irtó édesek voltak: bár ketrecben tartják őket, ráadásul 2 pici is van köztük. Amint megláttak minket, egyből a ketrec elején termettek és kajáért kuncsorogtak. A legutolsó ketrecben egy apró maki üldögélt. Ő lett a kedvencem, amikor odaértem , még aludt, de amint észrevette, hogy mennyire tetszik és fotózom, elkezdett pózolni nekem, tisztára, mint egy modell:) Még mosolygott is, miközben fordult meg. Én már nem bírtam tovább és mint egy óvodás, sikítoztam örömben és megsimogattam a buksiját, amikor közelebb jött. Miután kiéltem a gyermeki énemet, a barátom mosolyogva kézen fogott, majd elindultunk az Alfamartba, ami a szállodában van.  Amikor beértünk a boltba, az ismerős dallam csendült fel, majd a mindig mosolygós eladókra lettem figyelmes. Azért szeretek idejárni, mert mindig figyelmesek az eladók. Bár 0 angoltudásuk van, mégis próbálnak segíteni. Amikor kézen fogva beléptünk a boltba, az eladólányok megjegyezték, hogy „Cantik”, azaz milyen szép vagyok ma. Egyébként van egy olyan érzésem, hogy minden szőke hajú, európai nőre azt mondják, hogy szép, mert nekik ez nem természetes. Amikor végeztünk a válogatással, mentünk is a kasszához, ahol az eladólányok mindig kérdeznek valami érdekeset. Most az volt a kérdésük, hogy a felesége vagyok-e a barátomnak. Én azonnal elpirultam, nem szoktam meg ezeket a kérdéseket. A barátom is csak hebegett, majd közölte, hogy egyenlőre barátnő. Imádom, amikor ilyen szavakat használ, mert tudom, hogy tényleg komolyan gondolja velem. Egyébként azért kérdezték a lányok, hogy barátnő vagy feleség, mert elég sok pilótának már felesége van, és én is itt vagyok már egy ideje. Így gondolom az érdekelte őket, hogy mennyire szabad az én pilótám. Na semennyire, viszont a gyűrű majd később jön;) Este még egy régi James Bondot néztünk, Sean Conneryvel, na meg Rick Bechtummal. A kanapé még mindig borzalmas, az új házunkban remélhetőleg egy jó nagy, kényelmes kanapét vesznek. Egyébként mégsem azt a házat veszik ki, sőt úgynéz ki, hogy Bernard és Rick vesz ki csak, Sjoejd-et kihagyják belőle, mert elég gyerekesen viselkedett még a múltkori bulin. Ricknek se hiányzik egy kiakadós, fétékeny-barátnős este, amiben Pj-nek volt része. Így tehát tovább keresgélnek, egyelőre sok-sok ház közül válogatnak. Rick egyébként tett egy olyan megjegyzést, hogy nézett csak kettőnknek is házat, ami persze OMFG, de én maximum decemberig tudnék maradni, januártól kemény tanulás, vizsgák, diploma és szakdolgozat. Így viszont utána egy fél évre csak magának bérelni egy házat, na egy picit luxus. Na meg én is jobban örülnék, ha együtt lakna valakivel, majd eljön az az idő is, amikor már csak kettesben leszünk. ;)