Szerda reggel, igen tudom, furcsa ezt leírni, hogy reggel,
mert eddig csak pár alkalommal sikerült rendes időben felkelnünk. Most viszont
igenis összejött, már 10 órakor a kávénkat szürcsöltük a napfényes teraszunkon.
Még viszonylag zombi állapotban voltunk, amikor megérkezett Bernard, vagyis
berontott kopogás nélkül, majd a szokásos „HEEEEEY SUNSHINE” mondatával
nyitott. Azért jött, mert a Lion Air towerbe kellett mennie, az volt a kérdése,
hogy nem kell-e valamilyen papírt bevinnie Ricknek, vagy nincs-e kedvünk vele
tartani. Az én repjegyem még nem volt meg Szingapúrba, így úgy döntöttünk, hogy
irány a LAT, hogy azt is elintézhessük. A kora délutáni forgalom borzalmas: nem
csak, hogy tűz a nap, de ha a légkondi is behal, akkor ott vége a világnak.
Araszolgatva, egy óra alatt jutottunk el a toronyba, amiről a fiúk csak ennyit
mondtak: hasonlít a Batman épülethez, de még annál is rosszabb. Itt jegyezném
meg, hogy nekem Jakarta igenis tetszik. Még Tnagerang picit romos, de arab
épületei is lenyűgöznek. Ez talán nekem azért nem furcsa, mert Magyarország se
a tökéletes épületeiről híres. Hollandiában járva tényleg nem lát az ember
romos épületet, egész Hollandiában egyetlen egyet láttam, pedig 2 hétig úton
voltunk. Jó, ez túlzásnak tűnik, de nagyon maximum az út menti épületek
romosak, de azokat is inkább elbontatják, minthogy a környezetet csúfítsa. Ezt
Magyarországon is jó lenne tudomásul venni, a külföldieknek a csúnya és
ormótlan épületek jutnak eszükbe legelőször. A holland barátaimnak se a szép
magyar lányok és a jó borok jutnak eszükbe, de a romos épületek és a szeméttel
teli utcák. Ahogy egyre több helyen megfordultam mostanság, egyre inkább húz a
szívem másfelé. Nem mondom, hogy Indonézia a végcél, Ricknek 1,5 év múlva lejár
a szerződése és ha lehetősége adódik, akkor mindenképpen egy fejlett országban
szeretne elhelyezkedni. Azonban ugyanúgy, ahogyan minden szakterületen, a
pilótákból is túlképzés van, annak ellenére, hogy óriási összegekbe kerül a
képzésük. Bár aki annyira elmegy, hogy bevállal egy arab országot, azt igenis
megfizetik. Bár én nem igazán jó szájízzel mennék mondjuk az Arab-félszigetre…
Nekem Indonézia fátyolos lányai és női is elég sokan vannak és én ennél sokkal
rebellisebb vagyok sajnos. Nem arról van szó, hogy nem tisztelem a kultúrát, de
nem fogok 35 fokban hosszú nadrágban járni . Senki kedvéért sem. Viszont megint
elkeveredtem.
A fiúknak azért volt tehát szokatlan az épület, mert náluk
ténylegesen kevesebb romhalmaz látható, mint itt, vagy akár Magyarországon.
Egyébként az épülettel semmi baj sincs, nem a legszebb környezetben található,
és ijesztőek a hatalmas oroszlánok az épületnél,de a célnak megfelel. A
jegyvásárlásnál Rick intézkedett, felvette a Business igazolványát és mutogatta
az ipaden a dolgokat. A repülőjegy vásárlásnál mutattam az útlevelemet: a lány
első kérdése az volt, hogy házas vagyok-e. Bár tisztán ott van, hogy Ms, mégis
egyre többen felteszik ezt a kérdést, ha a barátommal látnak meg minket. Miután
2szer javíttattam ki a nevemet, egyszer Ladynak, utána Ledinek írta a lány,
végre fizettünk és nyomás haza. 3 órába telt az egész herce-hurca, Bernard csak
az irodában intézkedett, 10 perc alatt végzett. Hazafelé elkezdett zuhogni az
eső, ráadásul a taxis se értette pontosan a címet, így még 20 percig
keringtünk.
Hazaérkezve beestünk az ágyba, a pára miatt megint zombi
állapotba kerültünk. Késő délután Alainnel és Melinával beszéltünk meg egy
dupla-randis vacsorát. Eredetileg csak egy PizzaHut-ot terveztünk, semmi
nagyzolás, csak beülünk, eszünk, téblábolunk egyet a plázában, majd irány haza.
Azonban ebből az lett, hogy Bernard is csatlakozott hozzánk, így 2 taxira volt
szükségünk. A szokásos Pizza Marzanoba mentünk, ahol kibeszéltük a többi
pilótát és a hangos röhögésünktől volt tele az étterem. A plázában egyébként
már nagyon jól ismernek minket: Bernard mindig egy speciális pizzát eszik, Rick
pestosat, Alain margheritát, Én gombásat és Melina spaghettit. Megint majdnem
ez volt a felállás, most viszont egy salátás- mozzarellás pizzát ettem. Annyira
vágyok már egy jó salátára, hogy ölni tudnék érte. Leginkább saját salátát
csinálnék, de a boltokban alig van saláta-összetevő, az indonézek inkább rizst
eszegetnek. Ami meglepetés volt, hogy még a KFC-ben és a McDonals-ban sincs
saláta, helyette viszont rengeteg rizs. A vacsora után még vásárolni indultunk
Rickkel. A többiek hazamentek, Alain és Melina imád bezárkózva Prison Breaket
nézni, Bernard pedig Szingapúrba repült másnap. A Hypermarktban ismét a
gyümölcsöket rohamoztuk meg, szerencsére jó hatással vagyok a barátomra: egyre
több c-vitamint juttat a szervezetébe és most már egyedül is tudja: mindig
vásárol valami gyümölcsöt otthonra. A bevásárlás-idegenekkel fotózkodás után
irány a taxisokhoz: az a hapsi, aki leinti nekünk a taxit, már kívülről tudja a
címünket. A hazafelé tartó úton mindig magyarázni kell a taxisoknak: merre
kanyarodjon, satu masuk, sini motor masuk, lobby terima kasih, silamat malam. A
szokásos körök után ismét az apartmanban, ismét a kényelmetlen kanapén, hogy
ismét 2 órát töltsünk el egy közel 30 éves film társaságában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése