Végre csütörtök van. A légkondi kivételesen nem az őrült
tempójában zörög, Rick is édesen szuszog mellettem. Gyorsan hozzábújok és
megpuszilom. „Szép jó reggelt hercegem”-mel köszöntöm, azonnal átölel és
szorosan megához húz. Az ilyen reggelekért érdemes élni. Megint átmentem
csöpögésbe, bocsi. Azonban sohasem voltam még ilyen boldog. Az Indonéziába
tartó gépen ülve csak néztem ki az ablakon és rendesen vigyorogtam. Hiányoznak
a szüleim, a tesóm, a nagyszüleim és a drága keresztanyukám is, aki minden nap rámír,
hogy élek-e még. Viszont 1,5 éve, amikor a barátaim elköltöztek Pestre, én
Egerben maradtam. Nekik kijutott a bulizás, a barátok és a nagyvárosi ÉLET. Nem
panaszkodom, nekem most jött el az időm. Néha, amikor már annyira varázslatos
Rickkel az egész, ránézek és megkérdezem, hogy ez ugye nem csak egy álom. Tehát
szinte minden reggel. ( Amikor először mentem Hollandiába, és a hazafelé tartó
úton megfogtam a kezét, miközben vezetett, akkor éreztem először ezt a
tündérmese feelinget) Ezen a reggelen is így indítottunk tehát. A
fürdés-hajmosás után egy gyors reggeli, majd szétnyitottuk a függönyöket és
meglepődve vettük észre, hogy csak úgy süt a nap. Mi másra is vágyhattam volna
aznap, mint egy kis pancsolásra. Gyorsan összeszedtük magunkat, papucsot fel,
taxit leinteni és mehetünk. Fél órányira volt az aquapark, óceánpark, bárhogy
nevezzük is. Ezen a helyen egyébként csak helyiek vannak, a turisták még nem
fedezték fel igazán. A belépő megvásárlása után( 2-3 euró között mozog- Tehát
jóval olcsóbb, mint akár egy strandjegy) következett egy security check- Igen,
megint áttúrták a táskámat, majd átöltöztünk és irány a víz. Az új
fürdőruhámban vetettem magam a habok közé. Elsőre a hullám medencét próbáltuk
ki. Amit nem tudtunk: érdemes lett volna egy matracot gyorsan elvenni, ugyanis
majdnem a vízben maradtam. Ez most viccesen hangzik, amikor azonban 2 percig
nem kaptam levegőt és folyton víz borította be az arcomat, akkor már nem volt
olyan poénos. Ez most kicsit gáz is, hiszen 6 éves korom óta úszok, mindig is
jó úszó voltam, meg vízilabdáztam egy ideig.. Na gáz vagyok, de akkor ott
bepánikoltam és Rick mentett meg. A kis „kalandunk” után inkább más vizekre
eveztünk, kipróbáltuk a nyugis „folyót”. Fél óráig ücsörögtünk egy
gumimatracon, miközben a képembe folyt a víz folyamatosan. Egyébként nagyon
élveztem a hangulatos környezetet. Pálmafák sokasága mellett mentünk el, a
rózsaszínes virágok pedig ámulatba ejtettek, amint a vízre hullottak. A parton
rengeteg színes motívum volt, én ezektől is újra kisgyereknek éreztem magam,
gondolom a kicsik meg még inkább élvezik. A 30 perces relaxációnk után, közben
elkezdett zuhogni az eső is, de mivel úgyis vizesek voltunk ez nem okozott
gondot. Utána órákig a hullám medencében pancsoltunk, ezúttal már
gumimatraccal. Éppen a „vár” közelében voltunk, amikor arra lettem figyelmes,
hogy lesifotósok fotózgatnak mindenhol. Oké, nem lesifotósok, de ez jól
hangzott. Rengeteg képet csináltak rólunk, szerintem a képek 50%-a csak rólunk
volt. Az órákig tartó pancsolás után kipróbáltuk a csúszdákat is. Az egyenes
csúszdán megint úgy sikítoztam, mint egy őrült, a többiről nem is beszélve.
Rick a sárga csúszdán ment, ami kanyargós volt, én pedig a kéken. Ehm.. még a
lecsúszás közben is az én sikítozásomat hallotta, a vízi mentős pedig csak
nevetett, hogy ki érkezik ilyen hangzavarral. 6 óra után mentünk el átöltözni
és hazafelé. A kijáratnál meglehetett vásárolni a képeket, mi 2-t is
kinyomtattuk. Akkor láttam meg, hogy tényleg rengeteg képet készítettek rólunk.
Amikor még csak ruhában bementünk a parkba, már akkortól vannak képek. Ezek az
indonéz pultosok sem tudtak igazán angolul: ilyenkor kétségbeesek, hogy semmit
sem érek a nyelvtudásommal. Igen, a világ végén lehet nekem felsőfokú
nyelvvizsgám, ha nem tudom elmagyarázni a fényképész srácnak, hogy eltudná-e
küldeni a fotókat.
Az óceánpark után Rick még plázázgatni akart, konkrétan
beülni egy étterembe és sotot enni. (Még nem próbáltam, viszont ez is egy helyi
specialitás)Én viszont csurom vizes hajjal, cipelve a vizes törülközőket- nos
valahogy nem volt kedvem. Emiatt meg is sértődött, de máskor a kezébe nyomom a
táskámat és akkor majd megérti. Végül itthon ettünk, a kifőzdés srácnál, megint
1 eurórért. Rick egy vízben párolt, tésztás, zöldséges gorenget evett, én pedig
a kedvenc bihunomat. Rick szerint makacs vagyok és ki kellene próbálnom
mindent, viszont a plázázós, éttermes dologhoz tényleg nem volt erőm. A
hajamból csöpögött a víz, a ruháim vizesek voltak, az arcomon pedig semmi sem
volt. Azért így kinek van kedve beülni egy étterembe?..
A kifőzdés után vettünk csipszeket, kipróbáltam egy kínai
dolgot is. (Azt hittem, hogy ketcupos lesz, csalódnom kellett. Vettünk mellé
géles kókuszkockát, ami rózsaszínű lében volt, illetve a vitaminos üdítőnket
megint megvettük) Ekkor már 9 óra volt, irány az apartman, elkezdtük nézni a
Star Wars első részét. Angolul. Oké, ilyenkor szégyellem magam, de néhol gőzöm
sem volt, hogy mi a csudáról beszélnek. Éjfél felé bedőltünk az ágyba, majd 5
óra után el is aludtunk. Közben anyával is beszélgettem a facebook cseten, meg
vagy 5-6 ismerősöm is egyszerre támadt le. Apropó, ha valaki elszeretne érni,
javaslom a whatsappot, a csetem borzalmas és nem küldi el sok esetben, amit
írok. Aztán hasfájással is küzdöttem, szóval jól telt az éjszaka. De még mindig
nem jelentkezett semmi komolyabb hasgörcs, illetve ilyen betegségek, tehát úgy
néz ki, hogy megúsztam. Le is kopogtam. 5 felé végre bealudtunk és reggel 11ig
ki sem lehetett bombázni minket az ágyból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése