Huszonnyolc- Shabu shabu

A vasárnapunk elég kellemesen telt. Attól eltekintve, hogy megint csak 1 óra után keltünk fel. Most, hogy nem csinálunk semmit sem, egy picit eltolódott a napirendem. Olyan, mintha nyár lenne, legalábbis a nyári szünetben élem ezt az életmódot. Hajnalig tv-zek és délután kelek. Mielőtt megérkeztem, Rick 3-4 óránál nem tudott többet aludni. (Pont ezt ecsetelte Bernardnak is, hogy most milyen jókat alszik)A szokásos „nem kelek ki az ágyból, olyan puha és kényelmes” szenvedésünk után reggeli, majd döglődtünk az ágyban. Vagy a kanapén. Vagy csak kimászkáltunk az erkélyre. Rick látta, hogy nagyon unatkozok, az egyik helyről feküdtem a másikra, háromszor öltöztem át, mire döntöttem. Ha otthonra sem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel, ott már gondok vannak. Majd ő fejfájással szenvedett, újabb kávé, mire eldöntöttük, hogy végre ehetnénk valami normális kaját is. Megint átöltöztem, mert az erkélyre kiérve rájöttem, hogy borzalmasan meleg van, miniszoknya és saru, indulhatunk is. Hat után végre már a taxiban ültünk, a Karawaci felé vettük az irányt. Közben a taxiban a húgommal beszélgettem, a napokban töltötte le a whatsappot a telefonjára, így már nem kell a facebook csettel szenvednem. Közben küldtem neki fotókat is, mire jó a 3G?:) Anya is még csodálkozva fogadja ezeket az újdonságokat, főleg ha útközben, vagy fotózás után rögtön küldöm neki a képeket. Mondta is, hogy milyen jó: a világ végén vagyok, éppen sörözök pár pilótával, ő meg otthon ül és ígyis tudunk beszélgetni. Naaa, jó korba születtem, ez a lényeg. A Karawaci előtt tett ki minket a taxis, legalább egy eurót megspóroltunk azzal, hogy nem közvetlenül az ajtó előtt tett ki, hanem csak a kapunál. Amint kézen fogva sétáltunk be a plázába, újabb emberek csodáltak meg minket. Már kezdek hozzászokni, de akkor is furcsa, hogy ennyire megnéznek minket. A hajam miatt meg végképp kitűnök, így tehát végképp nem tudok mit kezdeni. (Mellesleg a hajam megint szőkébb, a napfény nagyon jót tesz neki. Jajj, imádlak Indonézia és napsütés)  Miután felértünk az impozáns épület első emeletére, rögtön egy japán étterem előtt találtuk magunkat. A héten már mindenféle kaját ettünk, de a shabu shabu ízlett leginkább. Főleg most, hogy már nagyon hiányoznak a zöldségek,no meg a gyümölcsök. (Ricket most próbálom rávenni, hogy menjünk el vásárolni, mert szeretnék egy kis gyümölcsöt is enni) Ezért beültünk a Shabu Tei nevű helyre, ahol már a kis sütő várt ránk az asztalon. A hely egyébként nagyon hangulatos(LENNE), ha nem egy pláza kellős közepén foglalna helyet. Ettől függetlenül percek múlva már hozták is ki a megrendelt tálunkat. Ausztrál marha és rengeteg zöldség. Rögtön el is kezdtük készíteni a shabu shabut, időközben meghozták Ricknek a Bintangját, nekem pedig a lychee ice teámat. ( Bárhol vagyunk, a legkülönlegesebb koktélokat és teákat kóstolom meg. Ebben a nagy hőségben és párában leginkább ezeket kívánom) Az előző japán étteremben „csak” szójaszószt kaptunk, most viszont több rizst és mogyorószószt is.  Közel egy óra után, teli hassal ültünk az asztalunknál. Rengeteg gombát és káposztát megettem, Rick pedig inkább a tésztáért van oda. Időközben megjött az egyik pincérlány is, akinek a fél arcát fekete festék foglalta el, majd igen gyenge angol tudással(keverve az indonézzal ráadásul) elkezdte azt ecsetelni, hogyha egy bizonyos összeg felett eszünk náluk, akkor kapunk kedvezményt is. (Rick egy szót nem értett, én magyaráztam meg neki. Látjátok, most semmit sem érek a felsőfokú angol nyelvvizsgámmal…) Na jó, nem volt még tele a hasunk teljesen, ezután, mivel már nagyoooooon hiányoznak a gyümölcsök, megettünk egy óriási tál gyümölcssalátát. ( Licsi, narancs,eper, sárgadinnye, görögdinnye és papaya. Nyami, megint összefutottak a számban az ízek) Ezután pedig kihoztak nekünk 3-3 darab zselét. ( Múltkor rizspudingot kaptunk a shabu shabuhoz) A vacsi után bevásárló körútra indultunk, papucsokat és sarukat kerestünk. Egyik nap eléggé leszidtam a kedvesemet, amiért nem vesz magának rendes papucsot. Én megértem, hogy ő nem az a bocsi, „divatbuzi”, de én minden ilyenre odafigyelek, éppen ezért szorgosan kerestem neki a tökéletest. Az első üzletbe, ahova bementünk, az eladók már menekültek. 20perc után kezdtem kínosan érezni magam, hogy senki sem képes segíteni. Ne haragudjatok, nem az én hibám, hogy egy alap angoltudásuk sincs. Végül az egyik alacsony lányt elkaptam és elmutogattam neki, hogy mit szeretnék. Percek teltek el, mire megjött és rázta a fejét. Jó, következő bolt. A Matahari, ami egy óriási üzletlánc, tele volt emberekkel. Itt mindent lehet kapni, a tusfürdőktől a lakberendezési dolgokon át. Ide mentünk át, ahol viszont tolongtak az emberek. A vasárnapi esti órák egyébként is veszélyesek: mindenki szabad és a plázákba tolonganak. Anyával éppen facebook cseten beszéltem, küldtek fotókat és beszélgettünk a papucsokról. Miután tőle elköszöntem, még fél óráig vártunk egy újabb üzletben dolgozóra. Ricknek végül sikerült választania: persze nem azt, amit én kinéztem neki. Tipikus férfi… ha én mondok véleményt, akkor az biztos csak rossz, az ő véleménye viszont szent. Miután 3-an is odajöttek hozzánk, végre sikerült egy „jó” angoltudással rendelkező pasit kifognunk. Közel 40 perces várakozás után meg tudtuk vásárolni a papucsot, arra már nem volt energiám, hogy sarut nézzek magamnak. Viszont az angolos hapsit megjegyeztem magamnak, őt fogom keresni ezentúl. A vásárlás után hazafelé igyekeztünk, már lassan 10 óra volt. Pár Family Guy részt, aztán irány az ágy. Ja várj nem: a kajáktól megint gyomorgörcsöm volt. A barátom szerint mindenre megoldás a mekis kaja: miután visszautasítottam, hogy bármit is egyek, a McDonals internetes menüjét sorolta fel nekem, majd egy lányról mesélt történeteket, aki nem akart mekis kaját enni, pedig a barátja szívesen rendelt volna neki. Röhögve aludtam el ezután. Nagyon mókás a barátom, nemde?;)