Huszonöt- A kínai újév kezdete

A szombati reggelünk megint elég unalmasan telt, hiszen az ágyban töltöttük a napot. Délután 1-2 felé másztunk ki végre az ágyból, ekkor már Alain régen túl volt a napi edzésével. (Ricket azóta sem tudom lehurcolni a kondiba, de minden nap reménykedek. A remény hal meg utoljára). A reggeli mellé elkezdtük nézni a Star Wars 2. részét, azonban Casper, aki egy ideig Indonéziában barangolt, eljött a bőröndjéért, mert ment a reptérre. Szóval a romantikus filmnézős reggelünknek lőttek.

Nemsokára meg is jelent, kéz a kézben a kínai barátnőjével, aki a mai napig nem tud angolul. ( Ma, azaz hétfőn, pont azt beszéltük Bernarddal, hogy mennyire semennyit sem ér itt az angolunk, ezért ő nagyon örül, hogy én itt vagyok, mert velem tud beszélni angolul. Vagyis csak angolul)Miután végeztek, elhívtak minket egy plázába, ahol még utoljára akartak ebédelni. Én nem éreztem magam túl jól, meg nem is voltam túlzottan társasági állapotomban, ezért itthon maradtam és megírtam rengeteg posztot. Rickkel közben folyamatosan beszélgettünk whatsappon, hihetetlen, hogy akár 2-3 órára sem tudunk elszakadni. Most érzem egyébként először, hogy milyen is az együttélés, illetve ha valakit nem tudunk elengedni. Oké, ez most csöpögés, nem fáj a szívem, de rossz na. Pedig néha nagyon hiányzik az, hogy egyedül legyek, kávézzak, újságot olvassak. Éppen ezért néha lemegyek és csak üldögélek a lobbyban, elnézem a pilótákat, ahogy fessen, az apró bőröndjükkel kivágtatnak az üvegajtón, vagy a stewardesseket, akik műszempilláiktól alig látnak és utálkozva néznek rám. ( Ma Bernard mondta, hogy biztos nagyon utál pár stewi, amiért itt vagyok) Néha nagyon jó csak üldögélni és gondolkozni az élet NAGY-NAGY dolgain. Így tettem, miután Rick elment. Csak írtam és írtam. Órákkal később vettem észre, hogy mennyire eltelt az idő. Közben Rick is írt, hogy van egy kis meglepije. Azt gondoltam, hogy biztos hoz ebédet, vagy bevásárolt. Ehelyett egy óriási piros zacskóval tért vissza, a plázában vett nekem ajándékot. Amikor megláttam, elkezdtem sikítozni. Kínai lámpákat vett nekem, olyanokat, amiket már napok óta kerestünk. Indonéziában február elején tartják a kínai újévet, ja igen, egyébként mindenhol ilyenkor. Éppen ezért a boltok, plázák, éttermek csak a kínai dolgokkal vannak tele. (Még a japán éttermek is, sőt, a Karawaciban a Deberhams is) Viszont sehol sem találtunk lámpákat. Azonnal összeszereltük és felraktuk a hálószobai lámpánkra. Utána Rick mindenkinek elújságolta, hogy mit vett nekem, a fiúk pedig a csodájára jártak. A hotelben ez is nagy dolognak számít, a legtöbbjüknek nincs itt a barátnője, így a plázákban unatkoznak vagy üldögélnek az apartmanban. Vagy a lobbyban. Néha már a teraszon se tudok egyedül lenni, imádom őket, éppen ezért nem baj. Mindig odajön 2-3 pilóta és érdeklődik, szóval nem negatívumként mondom.

Az estét nem igazán töltöttük valami izgalmasan. Elkezdtük megint a Star Wars-t, azt a részt, amit reggel nem tudtunk befejezni, majd lementünk a hotel melletti kifőzdésbe. Megint bihunt ettem, szerintem ez az abszolút kedvenc lett. A nasi goreng is rendkívül finom, ezen kívül egyébként még 5-6 féle tésztás étel közül lehet választani. Egyelőre félek kísérletezni, majd ha Rick kipróbálta, utána én is letesztelem. Mivel időközben Rick éhes lett, energiánk meg ugye a nulla közeli állapotban volt, így rendelt pár mekis kaját. Bár ne tette volna. Ha eddig nem feküdtem a gyomorgörccsel, akkor majd most. Amint beleharaptam a sajtburgerébe, éreztem, hogy itt bajok lesznek. A jóslatom bejött: egész este görcsöltem. Bár anya szerint inkább vírus, egy kis pálinkát javasolt. Én viszont inkább fetrengtem egyet, Rick meg ápolgatott. Oláláá, milyen jó dolgom van.

 A harmadik Star Wars után, azaz hajnali 2-kor végre ágyba is kerültünk. Egyébként mindig is meg akartam nézni a SW-okat,így végre lehetőségem nyílt rá. Na meg Rick se nyávog többet, hogy nem rajongok az ő kedvenceiért. (Még rengeteg Indiana Jones és James Bond film vár rám, mire végzünk a kedvenceivel)