Március 15-én valamikor délben keltünk fel. Bár kokárdát
elfelejtettem hozni, azért megemlékeztem az otthoni eseményekről, bár elmondom
őszintén, nem fáj t a fejem amiatt, hogy nem otthon kell ezt a nemzeti ünnepet
töltenem. Már nekem kínos, hogy minden évben balhé van, a sajtó pedig a magyar
balhékkal van tele. A mostani március 15-e se telt el problémák nélkül, ahogy a
portálokról értesültem.
Mi ezen a gyönyörű, napsütéses, tavaszi napon délben keltünk
fel, majd komótosan hajat mostam, és a 33 fokban szárítottam a hajam az
erkélyem, amikor a barátom eszébe jutott, hogy miért ne mehetnénk el valamerre.
Végül a tengerpartra indultunk el, 2 órakor fogtunk egy taxit és irány az
Ancol, ami Jakarta északi részén foglal helyet. Az Ancol egyébként egy óriási terület,
vidámparkkal, bevásárlóközpontokkal és pálmafákkal. Rick felkészített, hogy
sokáig fog tartani az út, ráadásul a közlekedés folyton megáll és vége az
életnek. Végül 3 óra után érkeztünk meg, közben 3-szor fizettünk
útdíjat(összesen 2 euró volt, ami kb. az autópálya matricának felel meg itt. )
A taxisunk a vidámpark előtt rakott le minket, viszont mászkálnunk kellett egy
picit, mire megtaláltuk a jegyárusokat. Egy hosszú folyosón mentünk végig,
velünk szembe meg helyi iskolások jöttek, akik folyton ránk csodálkoztak,
fotóztak minket és aranyos megjegyzéseket tettek. Ja igen, nekem még ez a nagy
csodálat mindig új. Szerintem nem fogom megszokni sohasem. Legalábbis fel fog
mindig tűnni, ha ránk csodálkoznak és megnéznek. A jegyek megvétele előtt
elbizonytalanodtunk, mert kb. 20 euró volt a jegy, viszont már csak 3 óránk
lett volna. Ha már ennyit költ az ember a vidámparkra, akkor érdemes egész
napra menni, így nem váltottunk jegyet, hanem helyette a partra mentünk. Amint
10 méterre voltunk a víztől, az ismerős balatoni illat csapott meg. Minden
nyáron a Balcsi partján hűsölök a lányokkal, az az illat egyszerűen belém
égett. Rick csak idiótának nézett és közölte, hogy ilyen nincs és ez
borzalmasan büdös és pfuuj. A sziklás parton sétálgattunk, a kellemes, homokos
partot kerestünk közben. A partszakasz felénél jártunk, amikor megláttam. Bár
az egész part szeméttel volt tele, mégis kisgyerekként ugrottam a vízbe, még az
sem érdekelt, hogy a bőr sarum át fog ázni. Szívecskéket rajzoltam a homokba és
ugrándoztam, tisztára mint egy 6 éves. A barátom meg csak nézett a víz mellől,
nem tudta eldönteni, hogy hány évesnek képzelem magam. A vizeskedés közben egy
hajós bácsi lépett oda hozzánk, mert fél órára el tudna minket vinni hajókázni.
Aha.. hajókázni, azaz fél órányi szenvedés. Rettegek a hajóktól, amikor pedig
közel 50 fokos szögben volt a hajónk eleje, akkor kezdtem el megrémülni. Végül
egy gyönyörű, tiszta, pálmafás, bungalós, homokos tengerparton álltunk meg. A
látványtól leesett az állam, annyira gyönyörű volt az a rész. Balin még nem
voltunk, de ilyennek képzelem el, amilyen ez a tengerpart is volt. Órákig
üldögéltünk a napon, majd a bungalóban. Már sötétedni kezdett, amikor elindultunk
visszafelé az úton. Az út közepén jártunk, amikor egy óriási reccsenést
hallottam, majd elestem. A sarum nem bírta a vizet, így feladta a szolgálatot.
Mezítláb folytattam az utamat, amíg találtunk egy árust, akinél pont volt a
méretemben papucs. Hát, a ruhámhoz nem igazán ment a piros, műanyag flipflop,
de úgy döntöttem, hogy inkább ez, mint a szakadt sarum. A parton nem csak pláza
volt, de egy kisebb McDonaldsot is létesítenek arrafelé. Mi is betértünk, 1-1
fagyival távoztunk onnan. A parton megint nem volt nyugtunk a fotósoktól, néha
egy sztárpárnak érzem magunkat, mert mindenhol csak fotós kezekbe botlunk. A
naplemente után, ami itt hihetetlen gyorsan megy le, 5 perc alatt eltűnik a
Nap, elkezdett zuhogni az eső. Sietve kerestünk egy taxit, hogy elinduljunk egy
plázába, amit Sjoerd ajánlott.( Rick egyébként elmagyarázta a nevét: Surtnak
kell ejteni, mert kacifántos holland neve van. ) A legdrágább plázába mentünk
el, ahol a piros papucsom eléggé kirítt. Elátkoztam a vizet, meg saját magamat
is, amikor a barátom közölte, hogy egy gyönyörű étterembe visz, ami a plázában
volt. Az első emeletre mentünk, közben próbáltam lejjebb húzogatni a
szoknyámat, hogy az élénk papucsom ne is látszódjon. A Social House-ba mentünk,
ami szerintem Jakarta egyik legjobb étterme. Az egész hely gyönyörű volt, bár
nem igazán tetszett, hogy 40 percig kellett várnunk egy asztalra, miközben
rengetegnél csak 2en ültek, de belefért. Közben rendeltünk ki italokat és
elbeszélgettük az időt. A hosszú várakozás viszont megérte, mert remek
kiszolgálás volt, még a táskámnak is raktak egy széket, hogy ne kenjem össze.
Az étteremben 2 részre volt osztva az étlap: az egyik oldalon leginkább európai
ételeket kínáltak, borjú, csirke, olasz ételek, levesek. A másikon pedig ázsiai
ételek foglaltak helyet: japán, kínai, indonéz és sorolhatnám. Rickkel úgy
döntöttünk, hogy 2 félét rendelünk és akkor megkóstolhatjuk a másikét. Én
vörösborban áztatott borjúnyakat ettem, krumplipürével, spárgával és rengeteg
sárgarépával, az egész vörösboros öntettel leöntve. Rick gombás-oregánós
csirkét rendelt, amihez tepsiben sült burgonyaszeleteket hoztak ki. El kell,
hogy mondjam: ilyen íz harmóniában régen volt részem. Nagyon élveztem az
éttermet, mert tényleg különleges volt és tökéletes ételeket kaptunk, elég jó
áron.
A vacsora után, ahol már nem éreztem magam olyan kínosan a
műanyag, 3 eurós papucsomban, elhatároztuk, hogyha már Jakartában vagyunk,
akkor menjünk el bulizni. A hajam begöndörödött az esőtől, a sminkem elkenődött
és fáradt voltam, de ha már ott voltunk, miért ne. Rick sokat mesélt a Top Gun
bárról, ami a helyi prostik és az idős,pénzes európai férfiak törzshelye. A
fiúk is sokszor voltak már itt, nem csajokat összeszedni, de Rick elmondása
szerint nagyon jó bulik vannak itt mindig. Nos, kicsit félve mentem be a bárba,
ami előtt prostituáltak álltak és a nyálukat csorgatták a barátomra. A hely
viszont meggyőzött, nem gondoltam volna, hogy ennyire figyelnek az emberre. Más
helyeken évekig kell várni, hogy meglássák, hogy hahó, rendelnénk, itt viszont
kaptunk egy asztalt, és már hozták is a Bintangunkat. Jó pár sör után,
elkezdtünk táncolni is, közben rengeteg embert ismertem meg. Hihetetlen
egyébként, ami itt folyik. Nekem még mindig leesik az állam, hogy élőben látok
ilyet, de a fehér emberek 10 perc után felszednek egy lányt és mennek is el
másfelé. Viszont sok lány csak szórakozásból csinálja, nem kér érte pénzt, így
nehéz felismerni azokat, akik prostik, illetve azokat, akik csak „parti-ribancok”.
Bocsi a szóhasználatért, de most legalább mindenki megérti. Hajnali 4kor már
elegünk lett a helyből és elindult hazafelé. Megint egy óra taxizás, de
legalább aludhattam az úton. Viszont megérte ennyit taxizni, mert csodás napunk
volt. A tengerpart fantasztikus volt, az étterem lenyűgöző, a bár a prostikkal
pedig érdekes. Na, meg szuperül buliztam a barátommal;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése