Hetvennyolc- Tengerpart, napsütés és a legnagyobb vihar 1.

A cím a pénteki napra vonatkozik, de az előző két napról fogok írni először. Mégpedig azért, mert mint már említettem, a családomnak legalább tudomása lesz, hogy mi van velem. A nagyszüleim ígyis csak a szüleimtől tudnak rólam, sajnos nincs internet náluk, így az én történeteimet sem tudják olvasni. Viszont így később akár fel tudom nekik olvasni, a szüleim pedig látják, hogy még mindig élek és még mindig a világ legboldogabb embere vagyok.  Szóval a szerda-csüt először, aztán a tengerpartos kalandok;)

Szerdán Rick házakat nézegetett Bernarddal, én pedig itthon maradtam, mert már nagyon unom a házkeresésüket. Úgy viselkednek még mindig, mintha olyan borzalmasan fontos lenne, hogy a tökéletes házat birtokolják. Ráadásul 3 férfi sokkal rosszabb, mint három nő. Erre a fiúk kapcsán jöttem rá, mert ahányan vannak, annyi elképzelésük van. Én összesen egy sütőt kértem meg tükröt a szobába, amire a tulajok nagy része első körben rábólintott. Nekik viszont még az étkezőasztallal is volt bajuk, az ágyak miatt pedig óriási harcot vívnak a tulajokkal. Pont ezért belevetették magukat a házak keresésébe, sajnos megint sikertelen volt a napjuk. Este a majmokhoz mentünk el, a közeli étterembe, ahol bungalókban eszünk és a legjobb sült krumplit eddig itt ettem. Ha el fogunk költözni, ezt az éttermet és a majmokat nagyon fogom hiányolni. Az előző ott jártunkkor kókuszt rendeltem, viszont a pincérlány értetlenül nézett rám és közölte, hogy tidak tidak. Gőzöm sincs, hogy ez mit akart jelenteni, mert utána mosolyogva vitte az óriási kókuszt a mellettünk lévő asztalhoz. Most viszont nem volt baj, felvették a rendelést és perceken belül hozták is az óriási zöld kókuszomat. Az Istana Nelayant pont ezért szeretem, mert olyan kellemes hangulata van, ahogy a folyóparton üldögélünk, egy bungalóban, macskák járkálnak, szürcsölöm a kókuszomat és a szerelmem kezét szorongatom. Valószínűleg nem tudnék jobbat elképzelni ennél. Azaz de, a pénteki nap mindent vitt. Viszont még szerdánál járunk;) A vacsora után vittem a majmoknak saláta levelet, a kedvenc kis makimnak adtam az egészet, mert szegény mindig egyedül van és nagyon sajnálom.  A kajáltatás közben valahogy kimászott egy nőstény a kölykével, (akit azért nem bírok, mert folyton az anyjával van, az utolsó ketrecben lévő majom pedig egyedül nevelkedik), Rick pedig megijedt, hogy majd kárt okoz bennem, ezért inkább elrángatott. Az étterem után vettünk fagyit az Alfamartban, viszont utána Rick átment Bernardhoz, hogy megbeszéljék a házakat. Na, megint itt lyukadtunk ki. Engem is hívott Bernard, hogy a kényelmes kanapéján üldögéljek addig, de nem volt kedvem áthurcolni a laptopom, meg a holland karattyolásukat sem bírom. Ennek ellenére Ricknek még mindig az az elképzelése, hogy egyszer majd tökéletesen beszélek hollandul. Olyan Isten nincs, majd ha ő is tökéletesen beszél magyarul :D

Csütörtökön Rick, Bernard és Alain elindult az irodába, Jakartába, mert megkapták a leveleket, amiket már hetek óta vártak Hollandiából. Már említettem, hogy fél éve semmit sem csinálnak, november közepe óta konkrétan csak a fizetésükért mennek el, vagy orvosi vizsgálatra, avagy a papírokat megtekinteni. Csütörtökön is oda igyekeztek, viszont a fiúk egyedül hagyták Ricket, szegénykém egész nap az irodában csücsült egyedül, mire megérkezett az az ember, aki megmutatta neki a leveleit. 7 óra után érkezett haza, én pedig egész nap a teraszon blogoltam és anyával skypeoltam. Közben láttam megérkezni Sjoerd-ot, Bernard is befutott, elkezdte magyarázni, hogy Rick mondta neki, hogy vagy választanak egy házat még aznap vagy ő vesz ki velem egy apartmant. Erre felcsillant a szemem, mert Rick nem az agresszív viselkedéséről híres, az, hogy ilyen lépést hozzon, jó oka lehetett rá. Miután hazaért, gyorsan átöltözött és már indult is az Alexandriteba, ahol a ház volt. Éjfélkor jöttek haza, nagy vigyorral a képükön. Bernard jó pár sört megihatott, mert alig bírt a lábán állni és mind a két fiú csak ölelgetett. Kiderült, hogy megegyeztek a tulajjal, tetszett nekik a ház és kiveszik. Az Alexandite után viszont elmentek sörözni, mert olyan boldogak voltak. Bár van egy érzésem, hogy azért vették ki ilyen gyorsan ezt a házat, mert a barátom végre a sarkára állt. Itthon mi is ünnepeltünk, hozott mekis kaját és a házat mesélte. Bár nem mondom, rosszul esett, hogy én nem is láttam a házat és máris kivették, de egyelőre ez nem a kettőnké, meg kell értenem, hogy ők a fontosak.

Péntek… úgy döntöttem, hogy másik posztban kezdek hozzá, mert ígyis sokat szövegeltem, és nem lesz olyan sok szöveg egyszerre. Puszii :)