Négy- Lassan itt az indulás

A sok hirtelen jött érzelem most nincs rám jó hatással. Egyszer el kell engednem a családomat, hogy bejárjam a világot, hogy kultúrákat ismerjek meg. Szükségem van erre. 2012 nyaráig nem tettem volna ilyen horderejű lépéseket. De megtaláltam a tökéletes embert, akit csak el tudok magam mellé képzelni. Aki viszont a világot járja, utazgat, nem fél a kihívásoktól. Ezért adtam fel az itthoni életemet, hogy pár hónapig vele lehessek és együtt fedezzünk fel egy új világot. Számomra legalábbis újat :)

Búcsú a családtól

Az utazás előtt rengeteget sírtam. Egy érzékeny bőgőmasina lett belőlem a szerelem hatására, most mit csináljak? Azonban a családom mindig is fontos volt számomra. Két embertípus küzdött bennem a repülőjegyem megvételéig és az elhatározásig: a kalandvágyó nő, az újságíró, aki világot akar látni, erről akar írni és közelebb hozni a világot másoknak. Illetve a nyugodt énem volt a küzdőtér másik oldalán, az a lány, aki a megszokások rabja, aki a kisvárosi életét éli, míg a barátja a világ végén csücsül. Ahogy most itt ülök a kairói reptéren, gondolhatjátok, hogy melyik énem győzött. A kalandvágyó nő kerekedett felül, a szerelméhez rohanó ifjú, akinek mindig is fontosabb volt a párja munkája. Mindenki külföldre vágyik. Én meg is valósítom ezt az álmomat. Persze „egyszerű” dolgom van, ha az ember lánya egy külföldi pilótával keveredik össze. Ennek ellenére zokogtam. Zokogtam a kocsiban, a zuhanyzóban és a szobámban. A keddi estét a nagyszüleimmel töltöttem. Kimentem, hogy elbúcsúzzak tőlük. Elköszöntem, de azok az érzések, amik akkor előjöttek bennem, nos nem kívánom senkinek sem. Amikor az erős férfi, aki még 70 évesen is a munkájának él, zokog a vállamon, a fülembe súgja, hogy vigyázzak magamra, majd az erős szorításából nincs erőm kibújni… ez fájdalmat okozott. Amikor kisgyerekként a húgommal együtt elvitt minket a közeli forrásokhoz, erdőkbe.. Ezek az emlékek tódulnak az agyamra, elárasztva a púdertól fedett arcomat sós ízű könnyekkel.

Sírtam, hiszen egy évvel ezelőtt majdnem elveszítettük a nagypapámat. A múlt év eleje nem lesz rajta a top 10-es listámon, az már biztos. Amikor pedig sírva megölelt, a fülembe súgta, hogy vigyázzak magamra. Pontosan tudja, hogy mindig vigyázok magamra. Tudja, hogy jó helyen leszek. Ismerik Ricket. Mégis ezzel a mondattal nyugodtabban engedtek el. Mama, papa, nem biztos ,hogy olvasni fogjátok ezeket a sorokat, de szeretném, ha tudnátok, hogy minden rendben lesz. A tőlem telhetőt megteszem, dolgozok a kapcsolatunkon és boldog leszek. Hiszen mindig ezt kívántátok:)