A kairói reptérig tartó időszak viszonylag hamar elment.
Három órás út volt,ami a további 12-hez képest „semmi”. A reptérre érkezve
nekem rögtön a transit váróba kellett mennem, azaz a kapumhoz. Közel 4órám volt
jegyzetelni, felfrissülni, üldögélni. Először nem örültem ennek, de jól sült ki
az egész. A G4-es kapu előtt várakoztam, már tele volt a váró emberekkel.
Szerettem volna netezgetni, írni a blogomat, azonban közel 2 óra után feladtam,
mert mellém telepedett le egy egyiptomi család. A nagymama ült a bal oldalamon,
a jobb oldalamon pedig burkába tekert lányok ültek. A 70 éves nagymama remek
angoltudással kezdett velem csevegni, csokival kínált és egyiptomi gyümölcsöket
rakott elém. Egy sárgás színű, körtére emlékeztető gyümölcsöt kóstoltam meg,
ami be kell, hogy valljam: nagyon jól esett. Nem csak azért, mert iszonyat éhes
voltam és lusta visszamászni a shopokhoz, de az idős hölgy kedvessége és
figyelmessége tényleg jól esett. Főleg, amikor egyedül ül az ember lánya egy
idegen ország repterén, a barátjához igyekszik a világ másik végére.
A család többi tagját is megismertem, mindannyian Amman-ba
utaztak, mert nem rég született kis unoka a családjukban. Miután beszálltak a
reptérre, az én kapum is végre elérhető lett. Megint két security check
következett… Amit azért gyűlöltem meg,mert a laptomomat megint ki kellett
bogarásznom a táskámból, a telefonomat, útlevelemet, nyaklánc órát le… És
sikeresen mindig becsipogtam. Bár nem hiszem, hogy Egyiptomban rám utaztak
volna, mert nem foglalkoztak azzal, hogy piros lett a kapu, amikor átmentem
rajta. Közel 1órás várakozás után,végre beszálltunk a Kuala Lumpurba tartó
járatra. Egy Boeing 777-200-assal utaztunk, legalább 60x9 soros géppel. Ekkora
repülőn még egyszer sem ültem, kicsit paráztam is, hogy merre lesz majd a
helyem. Szerencsére azonban minden flottul ment, a mosdótól nem messze, a
középső oszlop szélén ültem. A felszállás már sokkal könnyebben ment. Éreztem,
hogy már tényleg nem sok idő és magamhoz ölelhetem Ricket.
A felszállás után 20 perccel már elkezdték a stewardessek az
ételek felszolgálását. Ekkorra már nagyon éhes voltam, már a konzerv illata sem
riasztott meg. Marhahúst választottam, viszont se az ízére, se az illatára nem
emlékszem. Fáradt voltam és nagyon szomjas. Megettem, viszont már arra sem
emlékszem, hogy mikor vitték el előlem a tálcát. Azonnal mély álomba zuhantam.
Közel 4 órát aludhattam, az Arab-félszigetre emlékszem,ahol utoljára jártunk,
felébredéskor viszont már India felé
tartottunk. Elkezdtem filmeket nézni: Négy karácsony, Mátrix,Ice age aztán
pedig zenéket hallgattam. Közben volt egy reggeli is, tojásrántottával és
virslivel. No meg rengeteg kávéval. Elég hamar eltelt az utazás, Bangkok előtt
még pihentem is egyet. Bangkokba helyi idő szerint 13 órakor érkeztünk meg. A
legtöbben Thaiföldre érkeztek, a többiek mint én is, inkább Malajziát
választották. Transit váró megint, újabb egy óra üldögélés és gondolkozás.
Aztán felszállás.
Kuala Lumpurig már csak 2 óra repülő utat kellett kibírnom.
Bár a kedvesem miatt még többet is kibírnék. Megint kaja, most csirke. A
desszertre emlékszem csak, csokis és vaníliás volt, mintha fagyit ettem volna.
Bár tudnám a receptjét. Nem vagyok sütis, de azt meg tudnám szeretni…. A
kajálással és a teával megint eltelt egy óra. Már csak egy óra és végre
megérkezek. Egy újabb reptér, ahol a romantikus filmünk elkezdődik. Ez a
gondolat tartotta bennem a lelket a továbbiakban… És tényleg hamar eltelt a
további egy óra is. Már csak a zuhogó esőre figyeltem fel, ami Malajziában
fogadott. Mintha dézsából öntenék.. Viszont megérkeztem. Kiszállás után rögtön
a kis táblácskákra figyeltem, merre kell majd mennem, hol van a
poggyász-felvétel etc. Amikor ezeken gondolkoztam, megláttam a kapu végén a
barátomat. Kék csíkos pólóban, hosszú farmerban és a szokásos
playboy-mosolyával várt rám. Azonnal odarohantam hozzá, addig öleltem, amíg
csak tudtam. Már az összes utas kiszállt a gépből, amikor végre megszólaltam.
„Szeretlek” –ez volt az első mondat, ami elhagyta a számat.
A megérkezés után még vízumra volt szükségem, ezután mehettem
át a másik terminálra a csomagomért. A vízum egyszerűen ment, Malajziában a
magyar állampolgárok ingyenesen megkapják és egy szavuk sem volt. (Indonéziában
sokkal durvábbak, erről a későbbiekben fogok majd írni). Ezután
csomagfelvétel…rengeteget izgultam, hogy nem veszett-e el véletlenül, hiszen
transit csomagom volt, azaz Budapesten berakták a gépbe, Egyiptomban ki, be a
kuala lumpuri járatba és ott kiszedték.. Nos a félelmem nem volt alaptalan… A
sor végén álltam, amikor megláttam a közeledő csomagomat. Már 10 méterre se
volt tőlem, amikor 2 megtermett arab hapsi levette a szalagról és rakta volna
fel a kocsijukra…Szépen odamentem és közöltem, hogy az én nevem áll a cédulán,
tessék szépen ideadni…Nem volt probléma, de azért a lábremegést rámhozták…
A reptérről ki sem kellett mennünk a levegőre, azonnal egy
vonathoz mehettünk le. Körülbelül 1 euró volt a belvárosig a jegy, mi
oda-vissza váltottuk, de így sem került többe 2 eurónál. Amint kiért a vonat a
levegőre, a pálmafákat pillantottam meg elsőként. Bár zuhogott az eső és már
sötétedett, mégis éreztem, hogy csodás hónapok várnak rám.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése