Mint már meséltem, Rick rengeteget dolgozik, Indonézia az illegális munka Mekkája. Nem mintha a barátom illegálisan lenne itt, de ezen a helyen nem tisztelik a legális óraszámokat, szegény pilóták Indonézia különböző pontjain, hotelekben töltik az éjszakáikat, ráadásul töménytelenül sokat kell dolgozniuk. Míg Európában heti 1-szer alszanak hotelben, itt heti 4 a minimum, a családos pilótáknak a legrosszabb, mert én azért elvagyok egyedül is, mert van elég dolgom.
Viszont szerdán végre megint magamhoz ölelhettem Ricket, 1 óra körül csak a dörömbölését hallottam az ajtón, ami persze kulcsra volt zárva, hiszen éppen a szépítő alvásomat végeztem. Igazából csak pár órát tudok aludni, mióta itt vagyok, ezért visszaszunyáltam. Mikor megjött, azonnal a nyakában kötöttem ki, hiszen mióta megérkeztem, most láttam őt legelőször. Az átbeszélgetett órák után a Salsába mentünk, hogy végre egyek valami rendes kaját is, hiszen ha magamban vagyok, akkor semmit sem eszek. Végül soto ayam ot ettem, nasi putival, azaz csirkés soto levest, fehér rizzsel. Rick ette meg tulajdonképpen a rizst, én csak egy keveset raktam bele, ígyis sok volt az a kis tál leves. Miközben a délutáni nap sütötte a karomat, apró izzadságcsepp csorgott végig a hátamon, a hideg Anker sörünket ittunk és nagyon boldog voltam. Fogtam a kezét, újra mosolyogtam, újra azt éreztem, mint régen. Teljes nyugalom és biztonság. Az elmúlt hónapok rengeteg bonyodalmat hoztak, így mostmár boldogan mondom, hogy minden a régi, dúl a love, és ez a nagy távolság csak közelebb hozott minket. Az este további részét otthon töltöttük, előtte bevásároltunk és inkább a kanapén beszélgettünk. Viszont korán lefeküdtünk, mert másnapra randit terveztünk;) Este 10től már a king size ágyunk jobb oldalán horkoltam, reggel 8kor viszont kipattant a szemünk és elkezdtük tervezgetni a napunkat. Mindenképpen valami különlegeset terveztünk, hiszen kevés szabadideje van az én pilótámnak. Miután Rick megevett 5 szelet Pick szalámis kenyeret, boldogan újságolta, hogy van egy szuper ötlete, és imádni fogom. 11 után már a taxival ültünk, Észak-Jakartába, az Ancolra igyekeztünk. Az én édes barátom ugyanis a tengerpart melletti vidámparkba vitt el engem randizni:)) A jegy megvétele után , mint a 6 éves kisiskolások, rohantunk a bejárathoz, egyébként az egész területen mi voltunk az egyetlen nem indonézek. Tehát igen, megint sok-sok fotót csináltak rólunk és megint sok ember köszönt ránk, hogy "hello miszter". Rick már meg sem lepődött, azon sem, amikor útközben a taxi mellett óriási fa lovasszobrokat, baba bicikliket etc árultak :DSőt, mivel tudja, hogy mennyire nem bírom a giccses dolgokat, elhatározta, hogy egy giccses falovat beszerez,sőt a szüleimnek is küld :D hát így nem biztos, hogy édesapám odaígéri a kezemet, de ez már az ő problémája. A Dufan Vidámparkba mentünk, ami a tengerpart mellett van és már márciusban is ide igyekeztünk, akkor viszont délután érkeztünk, így nem akartunk kifizetni x összeget arra, hogy csak 2-3 óráig bent legyünk. Most viszont már déltől kezdetét vette a móka. Először egy körhintára ültünk fel, amibe 3 idős néni is velünk tartott, akik arról kérdezősködtek, hogy honnan jöttünk etc. Az én édes barátom meg tökéletes indonéz kiejtéssel elmondta a sztorit, lestem rendesen:D Viszont a nénik nagyon aranyosak voltak, amikor Rick magához húzott, hogy együtt csodáljuk a tengert és Jackcityt, mindig mosolyogva feljajdultak, sőt le is fotóztak minket:DD A parkban egyébként mindent kipróbáltunk a nap folyamán: hullámvasúttal mentünk, ahol max 10 év volt a korhatár, de én sikítoztam a legjobban. Beültünk a tornádóra, ami 180 majd 360 fokban pörgetett, fel-lefelé:D Mostmár leírva vicces, de akkor ezt átélni.... Nagyon rosszul voltam tőle. Rick meg rohangált nekem vízért, meg jégkrémet kaptam mint egy óvodás. Beültünk egy 6 éveseknek való Happy Feet előadásra is, ami indonézül volt, majd egy szimulációs teremben pörgött velünk a szék:D De nem tudtam bekapcsolni magam, így amikor a vásznon is csúsztak lefelé a pingvinek, én is estem ki a székemből. Ricknek ez nagyon poénos volt, hogy nem tudtam kihúzni az övet, ahelyett, hogy segített volna, sírt a nevetéstől:D Raftingra is mentünk, sőt kipróbáltuk a hysteriát is, ami teljesen váratlanul felrepített minket olyan 100 méter magasra, majd vissza, majd megint fel. Hihetetlenül ijesztő volt, de az a látvány. Imádom az Ancolt, annyira különleges élményeim kötődnek hozzá,mindig szuper programokat csináltunk itt. Március 15én a homokban fetrengtünk, a pálmafák alatt, később pedig innen indultunk az elvarázsolt szigetre:) Az egész napos parkozás alatt voltunk indonéz indiana jones-on, sőt egy szintén 360 fokos pörgős dologra is felültünk :D ezt nem kellett volna, mert utána enni sem bírtam, pedig beültünk egy indonéz étterembe, ahol nasi goreng seafoodot ettem. Kár, hogy csak a felét tudtam megenni, annyira szédültem. A megpróbáltatások azonban nem értek véget itt, rögtön az ebéd után beültünk a vizes hullámvasútba, ami a felfelé út előtt lassan mendegélt majd hirtelen belevágódtunk a vízbe... Szerencsénk volt, 30 fok körül volt még 5-körül is ;) A sarum 3 perc alatt száraz volt, ami remek hír volt mert mindig szétmennek a sarujaim Indonéziában:D 6 óra előtt mindent végignéztünk, hogy egyetlen dolgot se hagyjunk ki. Végül mentünk egy kört a lovacskás körhintán, mit végignevettünk Rickkel, mert rajtunk kívül mindenki 10 év alatt volt, mi pedig fel-alá ügettünk a lovacskánkon:D Ricky készített rólam egy remek fotót, nagyon sokat nevettünk. Viszont a zárás előtt még beültünk a hysteriába megint, Rick sunyi módon 2szer is kérte a kezelőket, hogy hadd mehessünk rajta:D Én csak sikítoztam, Rick pedig gáláns lovag módjára fogta a kezemet, hogy ne sikítottak már, mert milyen égő. Pff, égő nem égő, imádtam sikítozni, miközben ráláttam Jakartára és a Jáva tengerre. A zárás után elindultunk a tengerpart felé, megkerestük az ezerszigetes irodát, mert Rick szeretne megint elvinni majd:))) Ez a hír nagyon feldobott, azonnal elkezdtem tervezni, hogy mit kell majd vennünk, hogy ne égjünk le, mint múltkor, na meg a búvárcuccokról se feledkezzünk meg. Mivel 6, fél 7 felé még nem voltunk éhesek, őgy döntöttünk, hogy elkezdünk sétálni, majd találunk valamit. A hold aranysárgán pislákolt felénk, a kivilágított sziklás sétányon mentünk tovább, kéz a kézben, közben végigbeszéltem az utat, nagyokat kacagtunk, amikoris megérkeztünk a mólóhoz. Már múltkor is néztem egy éttermet, ami a mólón van igazából, vagyis félúton, egy hídon tulajdonképpen. Ebbe az étterembe tértünk be, ami most nyálasan fog hangozni, de baromira életem legromantikusabb helye volt :D A tenger mellett voltak a padok, mindegyiken egy olajmécses párolgott, közben a tenger morajlását hallgattam, amíg ki nem hozták a hideg Bali Hai sörünket:) Az egész helyzet annyira szép volt, főleg amikor egy hajóról kezdtek tűzijátékozni.. Ha egy filmben lettünk volna, akkor Rick előkotort volna egy dobozt a zsebéből, letérdelt volna, és megkérte volna a kezemet. Áhh, ez mondjuk klisé, az én barátom ennél kreatívabb, de akkor is szép pillanat volt :) A vacsora után viszont hazafelé vettük az irányt, mert Ricky hajnalban indult repülni. Rengeteg időt szánt rám, de nem élhettem vissza ezzel. Az egész napot velem töltötte és nagyon örültem:) Szerencsére egyre több ideje lesz mostmár, így mindig kitalálhatunk valami igazán különlegeset:) Most, hogy megírtam ezt, megyek aludni, mert nálam már hajnali 3 van és a herceg nemsokára kel és szó szerint repül haza hozzám:) Muszáj üdének tűnnöm, kinek van szüksége egy morcos. püffedt szemű szörnyre?:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése