Selamat Malam Dari Jakarta- Azaz Jó estét Jakartából:) Mielőtt leírnám a halál szerelmes-megérkezős részt, még ugorjunk vissza az időben egy picit. Abu Dhabiban járunk, a sminkem elkenődött, a luxus repülőtér felső szintjén várakozok a következő gépemre. 5órán át várakoztam, kivételesen baromi lassan telt el az idő. Szerencsére azonban a reptéren működő wifi volt, hála az Egyesült Arab Emírségeknek, így elszórakoztam az időmet. 2 órával a felszállás előtt már megkerestem a kapumat, fémkapu, üldögélés, majd tömött buszokkal érkeztünk meg az Etihad Airways óiási Boeing 777-300 asaihoz:) Az előző posztban már kifejtettem, hogy mennyire megvoltam elégedve az AirBerlinnel, tényleg szuper utazás volt, hálás vagyok érte:) Arról is írtam, hogy remélem, hogy a repülőn a szomszédaim nem fognak folyamatosan wc-re járni, mert aludni fogok... Nos, ezzel szerencsém volt. A gépen 90%ban indonézek utaztak, szerencsétlenségemre engem csak ők vettek körül. A 3 ülésen egyébként csak 2en ültünk, egy nigériai hapsi, aki ausztrálnak nézett, egyébként más is a reptéren. Nos, a nigériai hapsi nem beszélt sokat, legalábbis azután, hogy mosolyogva közöltem vele, hogy a barátomhoz megyek. A légitársasággal abszolút meg vagyok elégedve, és mielőtt még azt hinné valaki, hogy fizettek nekem a reklámért, nem :D De az eddigi legjobb utazásom volt, nem csak a gép, de a felszolgálás, a filmek, minden tökéletes volt. Folyamatosan járkált egy indiai stewardess, aki mindig türelmesen öntögette nekem a dolgokat. 3 fogásból lehetett választani az ebédnél, amit a felszállás után nem sokára fel is szolgáltak. Én fusili tésztát választottam gombával, tejfölös és pradicsomos krémmel. Előételnek garnélarákos répasalátát ettem, és passion fruitos, kókuszos mousset:) Komolyan, mintha egy étteremben lettem volna. A vörösbor száraz volt, ettől függetlenül nagyon ízlett. Az Etiha Airways alkoholt is felszolgál, az EgyptAir nem szolgált fel egyébként. Most ez hülyeség, meg nem ez a szempont, de kellemesen elborozgattam, amikor a legújabb filmek közül válogattam. Az ebéd után azonnal bealudtam, az Ikeás répámat bedobtam a nyakamhoz, plédet fel és 1,5 órás szunyát nyomtam... Ami igazából nem volt éppen alvás, mert mindenre felriadtam és büdös lábszag terjengett a kabinban.. Igen, erről beszéltem, amikor megemlítettem az indonézeket. Értem én, hogy 8órás repülőút, de én akkor már legalább 18 órája egy cipőben voltam és mégsem dobtam le... A pihi után forrócsokiztam, a légi kísérő először azt mondta szomorú arccal, hogy már nincs, aztán egyszer csak mosolyogva hozta nekem a nagy pohár gőzölgő tejes forrócsokimat:)) Ezért mondtam, hogy imádtam az egész utazást. Már India fölött jártunk, amikor nagyon untam az egészet. Elkezdtem 3 filmet is, megigazítottam a sminkemet, fel-alá járkáltam, majd 2órával leszállás előtt szendvicseket osztottak szét, ami szintén isteni volt, majd a vízumos papírral szenvedett mindenki. Szerencsére nekem már nem okoz gondot a vízumos papír kitöltése, gyakorlott vagyok ebben, sőt indonézül is töltöttem már ki;) Viszont a mellettem ülő nigériai hapsinak komoly olvasási problémái lehettek. Egyrészt, a bevallós papírját is én töltöttem ki, amikor pedig rákérdezett, hogy a vízum papírnál miaz, hogy 01 06 2018, azaz h mikor jár le az útlevele, nem fogta fel, hogy a 06 az a június, de számmal kiírva. Megkereste a stewardesseket is, hogy ő ezt képtelen kitölteni. Az volt a vicc, hogy egy éves vízummal érkezett az országba, ez a papír nem is kellett neki szerintem. Végül csak megesett rajta a szívem, és 6szor egymás után elmagyaráztam neki a dolgokat. Már Szingapúrnál jártunk, amikor nagyon elkezdtem stresszelni,hiszen 5 hónapja nem láttam a herceget '":( Gyors leszállás, kiszállás, rohantam megvenni a vízumot... Óriási szerencsém volt. A megérezett emberek közül senki sem volt ugyanis még Indonéziában, így nem tudhatta, hogy a vízumot először meg kell venni, aztán mehetnek csak intézni. Így az előttem álló 100 emberből maradt 3... Közben bőszen veregettem gondolatban a vállamat. A csomagomra legalább 30 percet kellett várni, akkor már tűkön ültem, hogy hadd mehessek már, haladjunk, engem vár kint a PILÓTÁM :D Végül megérkezett a szalagom az édes 25 kilós bőröndöm, leadtam a bevallós papírt és amilyen gyorsan csak lehetett, siettem ki a párába. Még az sem izgatott, hogy futás közben leizzadtam, rohantam, hogy megtaláljam:) Végül 2 perc szaladgálás után, megláttam. Frissen borotvált arccal, a türkiz pólójában, kiszőkült hajjal. A szokásos féloldalas mosolyával, amibe több mint egy éve beleszerettem. Rohantam felé, ledobtam a táskámat, és mint a filmekben, percekig csak ölelkeztünk és nem bírtuk elhinni, hogy végre itt vagyunk. :) Hihetetlen érzés volt, ahhoz képest, hogy nem volt biztos, hogy kijön, csodás volt :)) Most is csak mosolygok, ha erre gondolok, mert 5 hónap baromi sok idő, nem hogy ezt egy távkapcsolatban elviselni. Hazafelé úton már bealudtam a vállán, ennek ellenére azt éreztem, hogy most ez a tökéletes pillanat. A taxiból kiszállva a 33 fokos pára ütött meg, ami annak ellenére, hogy tönkretette a hajamat, mégis csodás érzés volt. Tudni azt, hogy igen, itt vagyok, vele, remek érzés volt. Rick hajnalban ment dolgozni, így pár óra alvás után elkellett engednem a kezét:)
Reggel 5től délután 4ig aludtam, voltam vásárolni is, most pedig ismét aludni fogok:) Szerintem még a holnapi napot is átalszom, nem a jetlag az oka, hanem az, hogy nem bírtam pihenni közel 48óráig. Nem sokára képeket is rakok majd fel, csak legyetek nyugalommal. Az indonéz kártyámat blokkolták, így se internet se hívás egy ideig, sőt az itthoni internet is szórakozik velem, így ha nem tudtok elérni, az csak annyit jelenthet, hogy a technika most ellenem van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése