2013. június 26., szerda
Kilencvenhárom- Olyan ez,akár egy álom
A szerdai napot intézkedéssel, szervezkedéssel töltöttük. Már
megfogalmazódott bennük a vágy, hogy ugorjunk el valamerre,de konkrét
terv nem volt. Búvárkodni és napozni szerettünk volna sokat, mivel azonban valami mindig közbeszólt, így sohasem jutott egyhuzamban több napunk. Szerdán viszont eldőlt, este 10kor, miután befaltunk egy tál tésztát,és bekanalaztunk egy banán splitet: HOGY MEGYÜNK EGY TRÓPUSI SZIGETRE!!! Sjoerd mesélt az Ezerszigetekről, indonéz nevén a Kepulauan Seribu-ból, ami Jakarta egyik kikötőjéből, az Ancolról érhető el. Szerdán, miután a barátom kapitánya elengedte őt,összevásároltunk pár dolgot, majd hamar ágyba bújtunk, mert hajnali 5kor keltünk.. A hamarabb azt jelenti, hogy 2-3, előbb sohasem fekszünk.
Reggel morcosan keltünk,pedig boldogsággal az arcunkon kellett volna kikászálódnunk hajnalban az ágyból. Igen, ezt valahogy úgy képzelem el,mint a musical-ekben, amikor a szerelmes főhős szó szerint kipattan az ágyából és ugrándozva megy a lépcsőn, bekanalazza a reggelijét.. De eltértem a tárgytól. Mi is ugrándoztunk le a lépcsőről, csak fáradtságunkban, nem azért mert sütött a nap. 6 órakor megjött értünk a taxi a ház elé ( erről el is felejtkeztem, de van androidos telefonokra egy app, amivel meg lehet rendelni a taxit, akár 3 nappal hamarabb is, így nem kell telefonálgatni etc), majd egy órás kocsikázás, amiből több lett, mert a taxis nem tudta, hogy egyáltalán az Ancol merre van, majd nagy nehezen odaértünk. A kikötőben rögtön szaladt elénk egy hapsi, aki úgy tett, mintha tudta volna, hogy mi megyünk.Rögtön elkezdte mutogatni nekünk a szigeteket, amik közül lehet választani. Rick nézegette a neten előző nap a szigeteket, így azonnal tudtuk, hogy melyik lesz az. A Sepa szigetet választottuk ki, ami bár a legészakabbi sziget, a legjobbnak is tűnt. Bár az ára elég húzós, egy éjszakára egy kisebb vagyont elkértek, mégis megérte végeredményben. A kikötőből 8órakor indult el a hajónk, 15-20 embert vittek magukkal. A legtöbben egyébként másik szigetekre mentek, családhoz, vagy mert ott élnek. A Sepa volt az utolsó célpont, ahova akkor egy idegesítő kínai pár is leszállt velünk együtt. Szerencsére ők 2után mentek is vissza, csak kagylót gyűjtöttek, kajáltak egyet. Ugyanis ezekre a szigetekre nem csak napokra lehet menni, de akár egy délelőttre is. Viszont a fél napért nekünk nem érte volna meg elmenni, mert több időt töltöttünk volna hajón, taxiban, mint magán a szigeten.
Másfél órás tengeribetegség után végre megérkeztünk a SZIGETRE. Időközben vagy 6-7 szigetnél megállt a hajónk, alacsony indonézek szálltak le és fel, hiszen ők haza, vagy rokonlátogatásra mentek. Amint megérkeztünk, kipattantam a hajóról és percekig csak figyeltem a tengert és az apró bungalókat. "Ilyen nincs, ilyen nincs, ez egy álom" Körülbelül ezek a szavak hagyták el a számat... olyan 1,5 óráig. A hajó után be kellett jelentkeznünk a hotelbe, ami igazából pár bungalóból állt, kölcsönzőkből, na meg egy étteremből. A látvány valami lenyűgöző volt: ahogy leugrottam a hajóról, szorgalmasan dokumentáltam mindent a telefonommal, közben pedig úgy ugráltam, mint egy 6éves kislány, akinek a szülei megveszik az álom Barbie házat.. Bár a barátom arcán is csak a boldogságot láttam, na meg meglepődött, hogy mennyire tudok örülni a homokos tengerpartnak, a pálmafáknak, a zöldellő tengernek és az apró bungalóknak.
A beköltözés gyorsan ment,szó szerint az ágyra dobáltam mindent magamról, fürdőruha, napszemüveg, törülköző és indulhatunk. Rick még szenvedett egy sort, férfi létére 10 percig öltözködött és szedegette össze a holmijait.. Én már az izgatottságtól ülni sem bírtam, a teraszról figyeltem, ahogy a tenger hullámai nyaldossák a homokos partot. "Ezt a látványt le sem tudom majd írni. Ilyen nincs. " Erre gondoltam akkor, és tényleg. Hiába írom le a legszebb szavakkal, akkor sem tudom elmondani, hogy mit éreztem abban a pillanatban. Amint a part és a bungaló közötti 10 métert megtettük, ugortam is bele a vízbe, később pedig kölcsönöztünk búvárfelszerelést, hogy felfedezhessük az apró korallokat a part mentén. A Sepa szigeten rengeteg kölcsönözhető, kipróbálható dolog volt, az egyik ott dolgozó fel is ajánlotta nekünk, hogy elvisz minket a közelbe, ahol sokkal jobban tudunk búvárkodni. Végül csak a part mentén maradtunk, az ebédig kagylókat gyűjtöttünk és élveztük a napsütést. Bár az idő eléggé borús volt aznap, estére észrevehetően LEÉGTÜNK... Az ebédet a tenger mellett fogyasztottuk el, a "szigetelés" árában az étkezések is benne voltak. Érdekes volt, mert egyrészt halas-rizses dolgokat, de sült krumplis- csirkés kajákat is felszolgáltak, ha nem tudnánk dönteni. ( Ez inkább az ázsiai-európaiak miatt van, hiszen a barátom se ette meg a halas dolgokat, de szívesebben evett a csirkéhez rizst.) Az ebéd után, úgy gondoltam, hogy én leszek Indiana Jones, és felfedezem a szigetet. Noha közel 10 perces sétával be lehet járni, mégis izgalmas volt a hajóroncsok, a tengerbe hullott, majd a partra vetett üvegek között bóklászni. A Sepa sziget egyik oldala, ahol az apró bungalók, a korallok és a csodaszép homokos tengerpart volt, tökéletesnek nézett ki. A sziget másik oldalára tévedve azonban a borzalom fogadott. A cserepek szinte már a tengerben voltak, a parton több szemét volt, mint homok, naa meg az óriási varánuszoktól is rendesen megremegett a lábam. Amint elértünk egy pontot, ahol már nem tudtuk folytatni az utunkat, inkább visszamentünk a bungalókhoz, a dzsungel-sztorira nem vágytam igazán..A túrázás és az ebéd után sötétedésig a tengerparton voltunk, búvárkodtunk, kagylót gyűjtöttünk, közben aludtunk is egy órát a bungalónkban, majd készülődtünk a vacsorához...
Időközben felfedeztem a bungalónk minden szegletét, sőt még konnektort is találtam, ahol a telefonomat tudtam tölteni.Igaz, hogy egy napig töltötte fel, de kit érdekelt a technika, amikor egy ilyen csodás helyen voltam? Még a Facebookot sem nyomogattam, pedig mániám azonnal megosztani, hogy merre vagyok :D de azok a percek, amiket ott tölthettem a szerelmemmel, inkább nem a technikára figyeltem. A vacsora megint csak csodás volt, rengeteg gyümölcsöt, halat és csirkét kaptunk. A part melletti padokon foglaltunk helyet, néztük a csillagokat, közben pedig nagyokat nevettünk. Rick nem szereti a halat, én viszont őrültem imádom, így tintahallal, polippal és grillezett hallal raktam tele a hasamat:) A vacsora után kiültünk a partra, előtte teát főztünk és csak a csillagokat néztük, néha nagy sóhajtozásba kezdtem, amiért ilyen szépségben lehet részem. Imádtam a napot, a semmittevést, a tengert, a nagy sétákat, azt, hogy elbújhattunk a világ szeme elől, ahol csak kettesben voltunk. A szigeten ugyanis a vacsora után már senki sem járkált, a személyzet hamar villanyt oltott, mi pedig sokáig csak beszélgettünk. Éjfél felé már elkezdett lehűlni a levegő, ráadásul a tenger is nagyon csapkodta a bokánkat, így a bungaló mellett voksoltunk és hamar nyugovóra tértünk :) Előtte még egy helyi megasztárt is megnéztünk, majd bedőltem az ágyba... itt következne, hogy reggel 8ig fel sem keltem és úgy aludtam mint a bunda. De amikor egy óriási lény van a bungalónk tetején, és furcsa hangokat hallok mindenhonnan,... ehm, pihentem, fogalmazzunk így :D Másnap a barátom mosolyogva közölte, hogy olvasta az interneten, hogy a sziget szellem-járta, na meg páran meghaltak már a bungalókban. Reméltem, hogy ezt csak viccnek szánja, de elég komoly arckifejezéssel mesélte.
A reggelinél megint kísérletet tettek arra, hogy rizzsel kápráztassanak el, de már 3 hónap után elegem volt a rizs bármilyen elkészítési formájából, így tojásos-virslis , teás-kávés dolgot ettünk, majd rohantunk vissza a búvárcuccainkért, hogy folytassuk a felfedezést. Egészen délután 1-ig a tengerben voltunk, rengeteg kagylóval és élménnyel gazdagodva. Időközben rengeteg naptejet kentünk egymás hátára, viszont később rájöttünk, hogy többször kellett volna ezt megtennünk. Az első nap nem sütött olyan erősen a nap, azonban ígyis jó színünk lett.. A 2. nap után azonban inkább sült csirke színt vettünk fel, mint sem az álom-barnaságot. Szegény Rick szívta meg nagyon, mert ő eleve is krétafehér bőrrel ment ki, én azért mindig elértem egy közepes barnaságot. Ameddig csak tudtunk, a vízben maradtunk, elmentünk más részekre is, azonban az előző este látott varánusz lábnyomok után inkább nem merültem bele a másik oldalon annyira a vízbe:DD Elég volt a rettegésből, na. Egy óra magasságában az egyik pincér jött ki a tengerhez, hogy szóljon, hogy az ebéd készen van és még nagyon meleg, ezért kínkeservesen , de kimásztunk a vízből és az ebéd alatt meg is száradtunk. Polip, halak, csirke, gyümölcs és leves várt ránk az asztalon. Az ebéd után gyors zuhany, összepakoltunk és lőttünk pár képet. Pontban 2-kor jött értünk a hajó, amin még senki sem volt, így a kapitány a háta mögötti területre kért meg minket, hogy üljünk:D ennél boldogabb nem is lehettem volna, ugyanis előtte pont arról beszéltem Rickynek, hogy mennyire szeretném ott tölteni a következő 1,5 órát:) Amint felültünk és kihajóztunk, elfogott a sírás. Bár csak 2 napot töltöttünk ott, mégis az eddigi legszebb és legharmonikusabb 2 napja volt az életemnek. Nem a luxus, a tenger, a kiszolgálás. De az a harmónia, az a szerelem, amit akkor éreztem. Persze most is óriási a szerelem és a kötődés, de talán ez a 2 nap megerősítése volt a kapcsolatunknak. A homokban ülve néztük a türkizes tengert és azon gondolkoztunk, hogy egyszer majd itt mondjuk ki az igent:D JÓ, a szüleim és a barátaim ennek nem hiszem, hogy örülnének, de fantasztikus a hely, és minden kislány álma egy ilyen paradicsomi helyzet. A hajón végig csak mosolyogtam, bár otthon, amikor az égett hátamat kente be aloe verával Rick, akkor nem a mosolygás volt a legfőbb teendőm :D Napokig szenvedtünk, én pedig utána 4 nappal utaztam haza... Nem is írnám le a hátam kinézetét a közel 40 órás utazás után...
:) A szigetről ennyit, végre meg tudtam fogalmazni az egészet és végre tudtam róla írni. A legjobb élményekről egyszerűen nem tudok írni sokáig, mert alig hiszem el, hogy egy ilyen csodás helyen jártunk. :)))
Reggel morcosan keltünk,pedig boldogsággal az arcunkon kellett volna kikászálódnunk hajnalban az ágyból. Igen, ezt valahogy úgy képzelem el,mint a musical-ekben, amikor a szerelmes főhős szó szerint kipattan az ágyából és ugrándozva megy a lépcsőn, bekanalazza a reggelijét.. De eltértem a tárgytól. Mi is ugrándoztunk le a lépcsőről, csak fáradtságunkban, nem azért mert sütött a nap. 6 órakor megjött értünk a taxi a ház elé ( erről el is felejtkeztem, de van androidos telefonokra egy app, amivel meg lehet rendelni a taxit, akár 3 nappal hamarabb is, így nem kell telefonálgatni etc), majd egy órás kocsikázás, amiből több lett, mert a taxis nem tudta, hogy egyáltalán az Ancol merre van, majd nagy nehezen odaértünk. A kikötőben rögtön szaladt elénk egy hapsi, aki úgy tett, mintha tudta volna, hogy mi megyünk.Rögtön elkezdte mutogatni nekünk a szigeteket, amik közül lehet választani. Rick nézegette a neten előző nap a szigeteket, így azonnal tudtuk, hogy melyik lesz az. A Sepa szigetet választottuk ki, ami bár a legészakabbi sziget, a legjobbnak is tűnt. Bár az ára elég húzós, egy éjszakára egy kisebb vagyont elkértek, mégis megérte végeredményben. A kikötőből 8órakor indult el a hajónk, 15-20 embert vittek magukkal. A legtöbben egyébként másik szigetekre mentek, családhoz, vagy mert ott élnek. A Sepa volt az utolsó célpont, ahova akkor egy idegesítő kínai pár is leszállt velünk együtt. Szerencsére ők 2után mentek is vissza, csak kagylót gyűjtöttek, kajáltak egyet. Ugyanis ezekre a szigetekre nem csak napokra lehet menni, de akár egy délelőttre is. Viszont a fél napért nekünk nem érte volna meg elmenni, mert több időt töltöttünk volna hajón, taxiban, mint magán a szigeten.
Másfél órás tengeribetegség után végre megérkeztünk a SZIGETRE. Időközben vagy 6-7 szigetnél megállt a hajónk, alacsony indonézek szálltak le és fel, hiszen ők haza, vagy rokonlátogatásra mentek. Amint megérkeztünk, kipattantam a hajóról és percekig csak figyeltem a tengert és az apró bungalókat. "Ilyen nincs, ilyen nincs, ez egy álom" Körülbelül ezek a szavak hagyták el a számat... olyan 1,5 óráig. A hajó után be kellett jelentkeznünk a hotelbe, ami igazából pár bungalóból állt, kölcsönzőkből, na meg egy étteremből. A látvány valami lenyűgöző volt: ahogy leugrottam a hajóról, szorgalmasan dokumentáltam mindent a telefonommal, közben pedig úgy ugráltam, mint egy 6éves kislány, akinek a szülei megveszik az álom Barbie házat.. Bár a barátom arcán is csak a boldogságot láttam, na meg meglepődött, hogy mennyire tudok örülni a homokos tengerpartnak, a pálmafáknak, a zöldellő tengernek és az apró bungalóknak.
A beköltözés gyorsan ment,szó szerint az ágyra dobáltam mindent magamról, fürdőruha, napszemüveg, törülköző és indulhatunk. Rick még szenvedett egy sort, férfi létére 10 percig öltözködött és szedegette össze a holmijait.. Én már az izgatottságtól ülni sem bírtam, a teraszról figyeltem, ahogy a tenger hullámai nyaldossák a homokos partot. "Ezt a látványt le sem tudom majd írni. Ilyen nincs. " Erre gondoltam akkor, és tényleg. Hiába írom le a legszebb szavakkal, akkor sem tudom elmondani, hogy mit éreztem abban a pillanatban. Amint a part és a bungaló közötti 10 métert megtettük, ugortam is bele a vízbe, később pedig kölcsönöztünk búvárfelszerelést, hogy felfedezhessük az apró korallokat a part mentén. A Sepa szigeten rengeteg kölcsönözhető, kipróbálható dolog volt, az egyik ott dolgozó fel is ajánlotta nekünk, hogy elvisz minket a közelbe, ahol sokkal jobban tudunk búvárkodni. Végül csak a part mentén maradtunk, az ebédig kagylókat gyűjtöttünk és élveztük a napsütést. Bár az idő eléggé borús volt aznap, estére észrevehetően LEÉGTÜNK... Az ebédet a tenger mellett fogyasztottuk el, a "szigetelés" árában az étkezések is benne voltak. Érdekes volt, mert egyrészt halas-rizses dolgokat, de sült krumplis- csirkés kajákat is felszolgáltak, ha nem tudnánk dönteni. ( Ez inkább az ázsiai-európaiak miatt van, hiszen a barátom se ette meg a halas dolgokat, de szívesebben evett a csirkéhez rizst.) Az ebéd után, úgy gondoltam, hogy én leszek Indiana Jones, és felfedezem a szigetet. Noha közel 10 perces sétával be lehet járni, mégis izgalmas volt a hajóroncsok, a tengerbe hullott, majd a partra vetett üvegek között bóklászni. A Sepa sziget egyik oldala, ahol az apró bungalók, a korallok és a csodaszép homokos tengerpart volt, tökéletesnek nézett ki. A sziget másik oldalára tévedve azonban a borzalom fogadott. A cserepek szinte már a tengerben voltak, a parton több szemét volt, mint homok, naa meg az óriási varánuszoktól is rendesen megremegett a lábam. Amint elértünk egy pontot, ahol már nem tudtuk folytatni az utunkat, inkább visszamentünk a bungalókhoz, a dzsungel-sztorira nem vágytam igazán..A túrázás és az ebéd után sötétedésig a tengerparton voltunk, búvárkodtunk, kagylót gyűjtöttünk, közben aludtunk is egy órát a bungalónkban, majd készülődtünk a vacsorához...
Időközben felfedeztem a bungalónk minden szegletét, sőt még konnektort is találtam, ahol a telefonomat tudtam tölteni.Igaz, hogy egy napig töltötte fel, de kit érdekelt a technika, amikor egy ilyen csodás helyen voltam? Még a Facebookot sem nyomogattam, pedig mániám azonnal megosztani, hogy merre vagyok :D de azok a percek, amiket ott tölthettem a szerelmemmel, inkább nem a technikára figyeltem. A vacsora megint csak csodás volt, rengeteg gyümölcsöt, halat és csirkét kaptunk. A part melletti padokon foglaltunk helyet, néztük a csillagokat, közben pedig nagyokat nevettünk. Rick nem szereti a halat, én viszont őrültem imádom, így tintahallal, polippal és grillezett hallal raktam tele a hasamat:) A vacsora után kiültünk a partra, előtte teát főztünk és csak a csillagokat néztük, néha nagy sóhajtozásba kezdtem, amiért ilyen szépségben lehet részem. Imádtam a napot, a semmittevést, a tengert, a nagy sétákat, azt, hogy elbújhattunk a világ szeme elől, ahol csak kettesben voltunk. A szigeten ugyanis a vacsora után már senki sem járkált, a személyzet hamar villanyt oltott, mi pedig sokáig csak beszélgettünk. Éjfél felé már elkezdett lehűlni a levegő, ráadásul a tenger is nagyon csapkodta a bokánkat, így a bungaló mellett voksoltunk és hamar nyugovóra tértünk :) Előtte még egy helyi megasztárt is megnéztünk, majd bedőltem az ágyba... itt következne, hogy reggel 8ig fel sem keltem és úgy aludtam mint a bunda. De amikor egy óriási lény van a bungalónk tetején, és furcsa hangokat hallok mindenhonnan,... ehm, pihentem, fogalmazzunk így :D Másnap a barátom mosolyogva közölte, hogy olvasta az interneten, hogy a sziget szellem-járta, na meg páran meghaltak már a bungalókban. Reméltem, hogy ezt csak viccnek szánja, de elég komoly arckifejezéssel mesélte.
A reggelinél megint kísérletet tettek arra, hogy rizzsel kápráztassanak el, de már 3 hónap után elegem volt a rizs bármilyen elkészítési formájából, így tojásos-virslis , teás-kávés dolgot ettünk, majd rohantunk vissza a búvárcuccainkért, hogy folytassuk a felfedezést. Egészen délután 1-ig a tengerben voltunk, rengeteg kagylóval és élménnyel gazdagodva. Időközben rengeteg naptejet kentünk egymás hátára, viszont később rájöttünk, hogy többször kellett volna ezt megtennünk. Az első nap nem sütött olyan erősen a nap, azonban ígyis jó színünk lett.. A 2. nap után azonban inkább sült csirke színt vettünk fel, mint sem az álom-barnaságot. Szegény Rick szívta meg nagyon, mert ő eleve is krétafehér bőrrel ment ki, én azért mindig elértem egy közepes barnaságot. Ameddig csak tudtunk, a vízben maradtunk, elmentünk más részekre is, azonban az előző este látott varánusz lábnyomok után inkább nem merültem bele a másik oldalon annyira a vízbe:DD Elég volt a rettegésből, na. Egy óra magasságában az egyik pincér jött ki a tengerhez, hogy szóljon, hogy az ebéd készen van és még nagyon meleg, ezért kínkeservesen , de kimásztunk a vízből és az ebéd alatt meg is száradtunk. Polip, halak, csirke, gyümölcs és leves várt ránk az asztalon. Az ebéd után gyors zuhany, összepakoltunk és lőttünk pár képet. Pontban 2-kor jött értünk a hajó, amin még senki sem volt, így a kapitány a háta mögötti területre kért meg minket, hogy üljünk:D ennél boldogabb nem is lehettem volna, ugyanis előtte pont arról beszéltem Rickynek, hogy mennyire szeretném ott tölteni a következő 1,5 órát:) Amint felültünk és kihajóztunk, elfogott a sírás. Bár csak 2 napot töltöttünk ott, mégis az eddigi legszebb és legharmonikusabb 2 napja volt az életemnek. Nem a luxus, a tenger, a kiszolgálás. De az a harmónia, az a szerelem, amit akkor éreztem. Persze most is óriási a szerelem és a kötődés, de talán ez a 2 nap megerősítése volt a kapcsolatunknak. A homokban ülve néztük a türkizes tengert és azon gondolkoztunk, hogy egyszer majd itt mondjuk ki az igent:D JÓ, a szüleim és a barátaim ennek nem hiszem, hogy örülnének, de fantasztikus a hely, és minden kislány álma egy ilyen paradicsomi helyzet. A hajón végig csak mosolyogtam, bár otthon, amikor az égett hátamat kente be aloe verával Rick, akkor nem a mosolygás volt a legfőbb teendőm :D Napokig szenvedtünk, én pedig utána 4 nappal utaztam haza... Nem is írnám le a hátam kinézetét a közel 40 órás utazás után...
:) A szigetről ennyit, végre meg tudtam fogalmazni az egészet és végre tudtam róla írni. A legjobb élményekről egyszerűen nem tudok írni sokáig, mert alig hiszem el, hogy egy ilyen csodás helyen jártunk. :)))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)